Plul-malom

Az 1277. május 12-i csereszerződés szerint a „Nosztréba” vezető út alatt kettő malomépület volt. Az sem valószínű, hogy Csopakról a Nosztréba vezető út ott volt, ahol később 1850-ben kiépítették az új utat egészen Veszprémig. Jelenleg is a Plul malom felett az erdő szélén vezet egy szekérút a Malom Csárdáig. A régi község a mai Simoga-köz, Kisfaludy, Fenyves utcák határolta területen feküdt csak. Jelenleg a Nosztori-völgybe vezető 73-as út alatt három malom épületünk van, ebből minden bizonnyal kettő alapjaiban több, mint 700 éves.

A veszprémi káptalannak 1082-re datált, és később hamisnak bizonyult oklevelében is három csopaki malmot említenek. 1588-ból Pisky István várkapitány feljegyzése szerint ismeretes, hogy a csopaki Gellért Illés malomadót cipóban fizet a tihanyi várnak. Valószínű tehát, hogy a török időkben is legalább egy malom működött a csopaki malmok közül. Az egyházi feljegyzések szerint a török időkben – a XVI. Század vége és a XVII. sz. eleje közti elnéptelenedést leszámítva – a káptalannak mind a három malma üzemelt.

Csatolt dokumentum: