|
Részletes ismertető a strandról |
2009. november 27-én délelőtt tartották az Intelligens strand, vagyis a strandfelújítási pályázattal kapcsolatos nyitórendezvényt és sajtótájékoztatót. Ambrus Tibor polgármester először köszöntötte Nagy Jenő országgyűlési képviselőt a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, valamint Polgárdy Imre urat a Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében, akik örömüket fejezték ki, hogy a csopaki ilyen fejlődés mehet végbe.
A megjelent közönség igen részletes beszámolót láthatott Ambrus Tibor polgármester előadásában. A bemutatóban ismertette a konkrét fejlesztéseket, az egyes beruházásokról képeket is láthattak a résztvevők. Ezután mindenki végignézhette a paravánra kiterített látványrajzokat is. A sajtótájékoztatót követően a strandon a Kuti és Fia Kft. közreműködésével egy kapszulát helyezett Ambrus Tibor, Nagy Jenő és Polgárdi Imre az új vizesblokk épületének alapkövébe. A kapszula tartalma egy aznapi újság, valamint az épület tervei voltak, amelyek így őrzik ennek a beruházásnak emlékét a jövő nemzedék számára.
|