Idén is, a hagyományokhoz híven került megrendezésre a csopaki Általános Iskolában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett történelmi vetélkedő.
A rövid megemlékezés után a diákok színes és játékos feladatok nyomán különböző kalandokban vehettek részt, és így a gyakorlatban is átélhették az emlékezetes nap eseményeit.
A Liptákné Kasza Ildikó és Gábriel Edina tanárnők által összeállított feladatok valós versenyhelyzetet teremtettek, és a csapatok egymást felülmúlva próbálták teljesíteni azokat. A gondolkodtató, olykor szórakoztató, de mindenképp kihívásokkal teli állomásokon a gyerekek próbára tehették tudásukat, felkészültségüket és közösséget alkotva meneteltek a győzelem felé. Nemcsak a hadi eseményekben kellett jártasnak lenniük, hanem a Színházban a kor öltözködését, a Pilvax kávéházban pedig híres embereit kellett felismerni. A korábbi évekhez hasonlóan ismét nagy sikert aratott a Nyomdai feladat, ahol stílszerűen nyomdák segítségével bizonyították irodalmi tudásukat; és a börtöné is, ahonnan csak a titkosírás megfejtése után „szabadulhattak”. A győztesek kihirdetése után sem csendesült az iskola, a csapatok résztvevői a tapasztalataikat és élményeiket osztották meg egymással, így biztos, hogy jövőre is hasonló szellemben ünnepeljük március 15-ét.
A megemlékezés az ünnep napján volt, ahol az iskola tanulói Huszár Ágota tanárnő irányításával látványos műsorral emlékeztek meg a jeles napról.
Gábriel Edina



|