|
Balatonvin Borlovagrand Jubileumi Ünnepsége |
|
2009. július 05. vasárnap, 09:13 |
Az 1984-ben a "Csopak Tája TSZ" elnöke Gubicza Ferenc által alapított borrendre emlékeztek meg Csopakon a Csonkatorony melletti "Millenniumi Parkban" június 27-én délután. Csopak legújabb dísze ez a park, ahol már évekkel ezelőtt elhelyezésre került egy 1818-as "Bálványprés" is, így az ünnepséget is és a jubileumi emléktáblát is itt helyzeték el.
A Borvirág Zenekar műsora után a Csopak Táncegyüttes bemutatta a Szatmári és a Dunántúli táncok című táncjátékát, majd Gubizca Ferenc az alapító elnök-nagymester emlékezett vissza a 25-évre. Ezen az ünnepségen Dr. Bakonyi Károly csopaki születésű (1921) európahírű szőlőnemesítő kitüntetésére is sor került. Gyenge egészsége miatt a Zalai Borrend kancellárja Bálint Lajos vette át az oklevelet és a "Borharapót". Ezután a "Da Bibere Zalai Borrend" nevében Bálint úr emlékszalagot kötött arra a díszzászlóra amit Gubicza Ferenc adott át Ambrus Tibor polgármesternek, aki megerősítette eddigi eltökéltségét, hogy a Csopaki Bornak a hírnevét erősíteni kell és az Önkormányzat eddig és ezután is minden lehetséges módon támogatja a "Csopaki boros programokat" Ezután következett a májusi Csopak Községi Borverseny legmagasabb díjainak átadása. A 2009. ÉVI BORVERSENY NAGYDÍJAI Arany oklevél: • Kovács Kálmán 2007 évi Olaszrizling • Kovács Kálmán 2008 évi Sauvignon • Petrányi Pince 2007 évi Vörös Cuvée Nagy Arany oklevél: • Kovács Kálmán 2007 évi Olaszrizling 2009 év Borosgazdája: • Kovács Kálmán 2008 évi Sauvignon borral A társadalmi zsűri bírálata alapján a közönség nagydíja Tóth Gyula 2008 évi berekháti Olaszrizling bora. Csopak község 2009 év bora: Petrányi Pince 2008 évi Sárga Muskotály bora. Az emlékkő leleplezésével a millenniumi park gazdagodott egy újabb képzőművészeti alkotással. Máté Ernő a Balatonvin Borlovagrend alelnöke, anyagi és szervezői támogatásával készült el a műalkotás Naász Antal Hidegkúti kőfaragó műhelyében. „A Balatonvin – Csopak Borrend 1984. évi megalakulásának 25 éves jubileumára állítatta a Balatonvin Borlovagrend és Csopak Község Önkormányzata 2009.” Ezután következett a tiszteletbeli borlovagok avatása. Négy jelölt közül mindenki letudta tenni a ceremóniamester által kívánt feltételeket. Így a tagok sorába került Bende József borkereskedő, Bozóki József borbarát, Rezgő Jenő borbarát csopaki lokálpatrióta és Dr. Rédey Ákos professzor a Pannon Egyetem rektora. Ezután amíg az eső el nem kezdett esni a Borvirág Zenekar szórakoztatta a jelenlévőket. St. GY. Képeket itt tekinthetnek meg az ünnepségről |