
 |
XVIII. évfolyam 12. szám 2008. december
|
| Teljes szám PDF formátumban |
| Hirdetési lehetőségek a Halászbokor újságban - feltételek >> |
Közmeghallgatás Csopakon
Az adventi koszorú első gyertyájának fényénél zajlott Csopakon az idei közmeghallgatás. Ambrus Tibor polgármester két napirendi pontot javasolt a képviselő-testületnek, elsőként az egyszer már tárgyalt környezetvédelmi rendelet néhány újdonságát, másodikként pedig az önkormányzat gazdálkodásának eredményeit, tendenciáit.
Mint arról előző számunkban beszámoltunk, a képviselők első olvasatban elfogadták a környezetvédelemről szóló rendelet tervezetét azzal, hogy azt még véleményeztetni kell több hatósággal. A szövegben szerepel többek között, hogy az ingatlantulajdonosok minden év május 15-szeptember 15 között kötelesek rendbe tenni a területüket. A gondozatlan területek gazdái 30 ezer forint bírsággal sújthatók. Most került a tervezetbe az is, hogy Csopak közigazgatási területén belül csak áprilisban és október 15-november 30 között lehet elégetni a zöldhulladékot, valamint, hogy vasár- és ünnepnapokon tilos zajt okozni a településen.
folytatás a Halászbokor 9. oldalán
|
Csökken az iparűzési adó
Napirend előtti hozzászólásokkal kezdődött a képviselő- testület december 15-i ülése. Kádas Ferenc a december 6-i közmeghallgatásra reagált, amikor elmondta, meglehetősen kevésnek tartotta az érdeklődők számát. Ugyanakkor a hozzászólók nagy része vádakat fogalmazott meg az önkormányzat, a képviselő-testület ellen. A képviselő véleménye szerint a jogszerűtlennek tartott döntéseket a felügyeleti szervnél kell bejelenteni, a gazdasági válság közeledtével pedig nem hangulatkeltésre, hanem összefogásra van szükség. Az általános iskolát ért kritikákra válaszolt Huszár Péterné igazgató, amikor tényszerűen tájékoztatta a képviselőket az intézményben bekövetkezett pozitív változásokról, a nevelőtestületben zajló generációváltásról, az itt tanuló gyerekek tanulmányi sikereiről, a hagyományokat is ápoló új törekvésekről, az önkormányzat és a szülők támogatásáról. Ambrus Tibor polgármester utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte: a képviselő-testületben töretlen a bizalom az iskola és annak vezetése iránt.
Az idei költségvetés negyedik módosítása szerepelt elsőként a napirendek között, majd a helyi adórendeleteket módosították a képviselők. Nem változtattak az építményadó mértékén , 300-ról 360 forintra emelték viszont a személyek után a megkezdett éjszakánként fizetendő kurtaxát. Nem történt változás a telekadónál és a luxusadónál sem, mintegy 120 vállalkozást érint pozitívan az iparűzési adónál bekövetkezett változtatás. E szerint jövőre az iparűzési adó mértékét 2-ről másfél százalékra csökkentették, és további kedvezményt, mentességet kapnak azok a kisadózók, akiknek a vállalati szintű iparűzési adóalapja nem haladja meg a félmillió forintot. A pénzügyi bizottság az összes adónemre vonatkozóan javasolta a felderítések fokozását, az adózási fegyelem erősítését és az adómorál javítását.
A képviselő-testület elfogadta a Probio Zrt. javaslatát a szemétszállítás 2009. évi díjának 15 százalékos emelésére, ugyanakkor döntöttek arról, hogy az önkormányzat a költségvetés terhére átvállalja az áremelésnek a magántulajdonban lévő ingatlanokra eső összegét.
Két pályázat benyújtásáról is határoztak a képviselők, egyrészt a Plul malom és környezetének felújítására, fejlesztésére, másrészt játszótér felújításra, újak telepítésére, zöldfelületek fejlesztésére, a település megjelenésében szereppel bíró magántulajdonú épületek külső felújítására remélnek pályázati támogatást .
Ismét foglalkoztak a helyi értékvédelemmel, a határozat szerint helyi védelem alá helyeznek számos épületet, pincét, kutakat, forrásokat és egyéb értékeket. A rendeletek megalkotásához , a szükséges munkarészek elkészítéséhez szakértőt kérnek fel.
Más településekhez hasonlóan állást foglalt a testület a vízgazdálkodásról szóló törvény módosításával kapcsolatban. A lényeg: a módosítással ne legyen lehetőség a vízellátás egyetlen elemének a privatizációjára sem, ne legyen lehetőség a regionális vízművek ésszerűtlen összevonására, a törvény biztosítsa az önkormányzatok számára a regionális vízművek tulajdonának térítésmentes megszerzését.
|
Juhász Ferenc Halászbokor decemberi újságából |
|
Az alsóörsi és a csopaki önkormányzatok lapja.
Felelős szerkesztő: JUHÁSZ FERENC Kiadja: Presscomp 2000 Kft.
Hirdetéseket magánszemélyek, vállalkozók, közületek Alsóörsön és Csopakon a polgármesteri hivatalok címén adhatnak fel.
|
|
   JP-Bookmark plugin www.joomlaportal.hu
|