kerekparosbanner
Halászbokor 2008. 05.

alt
XVIII.évf.5.sz. 2008. május
 
 
 

 
 
 

 

 
 
 
 

Az önkormányzatoké lett a Balatoni Hajózási Zrt.

 
Négy éves várakozás után a 22, hajókikötõvel rendelkezõ település önkormányzatai tulajdonába került az eddigi 51 százalékos rész mellé a még állami tulajdonban volt 49 százalék is. Kiss Péter kancelláriaminiszter adta át Siófokon Balázs Árpád polgármesternek, a Balatoni Szövetség elnökének az errõl szóló dokumentumot.
A százszázalékos tulajdonhoz azonban számos, az önkormányzatok egy részének gondot okozó kötelezettség is társul.
A feltételek között szerepel a cég közfeladat ellátásának minimum tíz évig történõ garantálása. Ugyancsak fontos kitétel, hogy négy éven belül az érintett önkormányzatoknak kétmilliárd forintos tõkeemelést kell végrehajtaniuk, ebbõl 90 napon belül 576 milliót kell elõteremteni.
(Ismeretes, hogy az utóbbi évek nyereségét, így a tavalyi 90 milliót az önkormányzatok nem osztották fel, további fejlesztésekre szánták.)
 
 
 

 

Felújítják a csopakihajókikötõt
 
 
 

 

 
 
 
 

„Lemaradt” a versenybenaz Olaszrizling

A csopaki fejlesztési kérdések mellett kíváncsiak voltunk Ambrus Tibor polgármester véleményére a Balatoni Hajózási Zrt. százszázalékos önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatban is.
- A 49 százalékos állami tulajdonrész önkormányzatoknak történõ átadását kedvezõ fejleménynek tartom, még akkor is, ha egyelõre több kérdés megoldása nem tisztázott. Például idáig az 51 százalék birtokában az önkormányzatok együtt szavaztak, most viszont megindulhat a harc a részvényekért az érintett önkormányzatok között. Amelyik településnek nincs pénze a tõkeemelésre, csökken a részesedése, ugyanakkor mások több részvényhez juthatnak.
Fontosnak tartom, hogy a jövõben aktívabban bele kell folyni a közgyûlés életébe. Tény az is, hogy a cég a tõkeemelés nagyobb részét nyilván a II. balatoni komp beruházására fordítja, amibõl nekünk nem származik közvetlen hasznunk.
Ettõl független, hogy már megkezdõdött és két éven belül befejezõdik a csopaki hajókikötõ felújítása. Amihez valamekkora összeggel Csopaknak is hozzá kell járulnia. Ami a csopaki részesedést illeti, jelenleg 27 millió körüli részvénycsomaggal rendelkezünk, mivel önkormányzatunk gazdasági helyzete stabil, természetesen
megengedhetjük magunknak,
hogy kifizessük a
tõkeemelés ránk esõ részét.
Nõ a forgalomképes részvények
értéke, így nem kizárt,
hogy a tõkeemelés révén
néhány éven belül akár
százmilliós részvénycsomag
lesz a birtokunkban.

Az elõzõ évek borversenyein
mindig a toplista élén
voltak az Olaszrizling fajták,
a 2007-esek közül
mindössze egy késõi szüretelésût
minõsített aranyéremre
a zsûri.

alt

A legutóbbi
borverseny eredményeit
elemzõ Csiszár Péter hegybíró
és Litecz János, a társadalmi
zsûri elnöke ezt
többek között annak tulajdonítja,
hogy tavaly a
szõlõknek kedvezõtlenül
váltotta egymást az aszályos
és az augusztusi 120
milliméteres csapadékos
idõjárás. A gazdák egy része
ezért korán szüretelt,
ami nem tett jót a minõségnek.
Mindenesetre nem
kell szégyenkezniük az
ezüst és bronz minõsítést
kapott borok gazdáinak
sem, a tapasztalatok szerint
egyre kevesebb a szakmai
hiba. Egyeseknél még
elõfordul a túlkénezés,
vagy a hordók és a borral
kapcsolatba kerülõ eszközök
nem megfelelõ
fertõtlenítése. A szakemberek
figyelemreméltónak találták
azt is, hogy háttérbe
szorultak a kistermelõk ,
elõtérbe kerültek a borászatot
hivatásszerûen ûzõk.
Érdemes felsorolni az
aranyéremmel díjazott borokat
és gazdáikat: nagy
aranyat kapott a Söptei Pince
Sárga Muskotálya, aranyat
az ugyancsak ebbõl a
pincébõl származó másik
Sárga Muskotály és a Szürkebarát,
a Paloznaki Péter
Pince Cserszegi Fûszerese
és Zenitje, Rajnai Árpád
Cuvée-je, Linczmayer Tamás
késõi Olaszrizlingje.
Tény az is, hogy 11 Olaszrizling
kapott ezüstérmes minõsítést.
Az oklevelek átadása
után Ambrus Tibor bejelentette:
az idei Borfalu
csopaki rendezvényén a
csopaki borosgazdák ötven
százalékos kedvezményt
kapnak a kitelepüléshez.

 
 
 

 

 
 
 
 

Egészségnap az iskolában

 
Az iskola folyosóján végig
sétálva gyümölcs és
zöldségszobrokba botlottam.
Uborkából hajó,
evezõkkel, káposztából süni,
óra, krumpliból emberkék
néztek rám. Ötletesebbnél
ötletesebb figurák,
tárgyak sorakoztak a rögtönzött
kiállításon. Ezeket
a mókás szebbnél szebb
"szobrokat" a gyerekek készítették
a csopaki iskolában
megrendezett Egészségnapon.
A reggeli program Eszenyi
Bernadett edzõ segítségével
kezdõdött. Iskolánk
tanulói zenés reggeli tornán
vehettek részt. Miután átmozgatták
a gyerekek és
felnõttek izmaikat, reggelizni
mentek az ebédlõbe,
ahol a pedagógusok által
sütött kenyér, felvágottak,
zöldségek, gabonapelyhek,
sajtok várták õket. Sikerült
mindenkinek jól bereggeliznie.
Háromnegyed kilenc felé
szirénázó hangot hallottunk.
Meglepõdve siettek a
gyerekek a tornacsarnokba.
Kezdetét vette a következõ
érdekes program. A füredi
mentõállomás mentõkocsija
vonult ki Karáth János
vezetésével. A szituációs
játékban mentési ismeretekkel
találkozhattak a tanulók.
Ez a program közös
volt az alsó és a felsõ tagozatnak
is.
A látványos bemutató
után a nagyok drogmegelõzõ
elõadáson, illetve
ortopédiai szûrésen vettek
részt.
A kicsik napja zöldségszobrászattal
és egy kellemes
udvari játékkal ért véget

alt

 

 
 
 
 

Az érdekes programok
végeztével az iskola udvarán
kihirdették a szervezõ
pedagógusok a "zöldség -
gyümölcs alkotás" helyezettjeit.
Stílusosan - az egészség
jegyében - a díjak gyümölcsökbõl
és mûzliszeletekbõl
álltak.
Tartalmasan, vidáman sikerült
ez a napos tavaszi
délelõtt.

 
 
 


Szabóné Koncz Ágota
tanító

 


 

 
 
 

 

 
 
 
 

 

 
 
 
 

Gyermekáldás

alt

Újabb csopaki apróságot tudunk bemutatni
a közösségnek. Molnár Vilmos április 21-én született,
édesanyja Molnár Miriam, édesapja Molnár Szabolcs. Az ifjú
csopaki polgárnak és szüleiknek sok boldogságot, jó egészséget
kívánunk.

 
 
 

 

 
 
 
 

Nyugdíjasok vidám találkozója

 
 
 

 

 
 
 
 

Fontos az egészségünk

Hatodik alkalommal látta
vendégül Csopak a középdunántúli
regionális nyugdíjas
találkozó résztvevõit.
Ambrus Tibor polgármester
mintegy harminc nyugdíjas
klub több mint 900 tagját
köszöntötte, hangsúlyozva,
hogy aktivitásukkal, egymás
iránti segítõkészségükkel
példát mutatnak a fiataloknak.
Zsuppa László, a
Nyugdíjasok Országos Szövetségének
elnöke köszönetet
mondott a csopaki önkormányzatnak,
a fõ szervezõ
feladatokat vállaló
Csopaki Nyugdíjas Klubnak
a változatos programért,
amelyben a 21 színpadra
lépõ csoport bemutatkozása
mellett lehetõséget biztosítottak
alt

Csopak nevezetességeinek
megismerésére, balatoni
sétahajózásra. Bár a
nyugdíjasok a strand hivatalos
nyitónapján nem választották
a fürdõzést, a kellemes
séta után elismeréssel
nyugtázták a gondozott,
tiszta strandot, a szolgáltatások
kínálatát.

 
 
 

 

 
 
 
 

Jól döntött a képviselõtestület,
amikor vállalta az
egészség délután megszervezését
az általános iskolában,
külön köszönet azért,
mert biztosította a Középpontban
az egészség címû
szûrõvizsgálatok költségeit
is - mondta Ambrus Tibor
polgármester. Tény, hogy
igazán nagy érdeklõdés kísérte
a széles spektrumú -
többek között a hallást, látást,
csontritkulást, vércukorszintet,
koleszterint,
bõrproblémákat érintõ -
szûrõvizsgálatokat, a szakszerû
tanácsadást. A különbözõ
idõpontokban zajló
vizsgálatokra külön-külön
több mint százan jelentkeztek,
néhányukat máris további
vizsgálatokra javasolták.
Fontos a lakosság egészségének
megõrzése, a betegségek
megelõzése, illetve
idõben történõ felismerése -
indokolta az asönkormányzati
támogatás indokoltságát
a polgármester, aki szeretné,
ha ezeket a szûrõvizsgálatokat
minden évben, még több
vizsgálattal megtartanák.
Ezúton is köszöni minden
közremûködõ orvos, kisegítõ
munkáját, az iskola pedagógusainak
a feltételek
biztosítását, Szilassy Albertné
védõnõnek pedig a rendezvény
koordinálását

Parkosítás az iskolaudvarban
 
 
 

 

 
 
 
 

Madarak-fák napja az óvodában

A csopaki általános
iskola szülõi munkaközössége a nevelõtestület tagjaival
összefogva, több vállalkozó segítségével nyolc kis virágoskertet,
köztük egy sziklakertet alakított ki az iskola belsõ udvarában.
Az egyes parkrészletek felett egy-egy osztály vállal "gondnokságot".

alt

Óvodásaink által nagyon
kedvelt helyen a Balatoni
Nemzeti Park Igazgatóság
parkjában sétáltunk. Csendben
meghúzódva figyeltük,
hallgattuk a körülöttünk repdesõ
,táplálékot keresõ madarakat.
Visszatérve az óvodába,
a sziklakert szélébe madáritatót
tettünk ki, amelyet közösen
készítettünk el. Nagyméretû
virágcserép -alátét közepébe
kavicsokat helyeztünk
,majd felöntöttük vízzel .A téli
madáretetést követõen a
nyári idõszakban a madarak
itatására is odafigyelünk a
jövõben.
 
 
 

 

 
 
 
 

Kertbarátok Lengyelországban

 
 
 

 

 
 
 
 

HIRDETMÉNYEK

A csopaki Sárner János
Kertbarát Kör tagjai 2008.
május 7-én 21 fô részvételével
elindultak Lengyelországba
hagyományos családi kirándulásra.
Hármas uticélt tûztünk ki
magunk elé. Az elsô volt a Legyel
Tátra - Zakopane, Dunajeci
Nemzeti Park. A második
Krakko történelmi nevezetességei:
Királyi vár, Mária
templom, Posztó-csarnok (bazár).
A harmadik pedig Csopak
testvérvárosának, Myslenicnek
megismerése. A kiemelkedô
élményeinkrôl a teljesség
igénye nélkül számolok
be.
Felvonóval mentünk az
1123 m magas Cubalowkára,
ahol gyönyörködhettünk a
Tátra havas csúcsaiban, lábunk
alatt a völgyben Zakopane
városa. A fôutcán nemzetközi
forgatagban sétáltunk,
kósotlgattuk a helyi specialitásokat.
alt

Várakozásteli izgalommal
vettünk részt a Dunajec
folyó 20 km-es szakaszán
a vadregényes hegyek között
2 és fél óráig tartó tutajozáson.
Kikötés után a Nemzeti
Park éttermében pácolt, füstölt,
vajas sült pisztrángot
ebédeltünk, amely a hely különlegessége.
Másnap krakkói városnézésünk
idegenvezetôje a Zyla
házaspár leánya Zsuzsa volt,
aki részletes beszámolót tartott
a város és a vár történelmérôl.
A lengyel nép nagy
tisztelôje Hedwig kiránynénak,
aki a magyar Nagy Lajos
királyunk leánya és a lengyel
király, Jagello Ulászló felesége
lett. Hófehér márvány szarkofágja
a vár templomában
van elhelyezve.
Myslenicében a zeneiskola
kollégiumában szálltunk meg.
A volt helyi önkormányzati
képviselô, Andreas fogadott
bennünket, aki vendégül lôátta
csoportunkat a Raba folyó
partján lévô sörözôben.
Búcsúestünket a kollégium
éttermében tartottuk, ahol borosgazdáink
bemutatták a magukkal
hozott kiváló boraikat.
Baráti beszélgetéssel, nótázással,
jó borok kóstolgatásával
telt el az utolsó esténk.
Tapasztalataink alapján elmondhatjuk,
hogy irigylésre
méltó a lengyel emberek hite,
önfegyelme, türelme, egymás
és a turisták iránt.
A kirándulás sikeres lebonyolításáért
és a szervezésért
köszönet illeti Zyla Jenôt és
feleségét Zsuzsát, Vörös
Emilt és nejét Évát, valamint
nem utolsó sorban az út megálmodóját,
Frick Attilát, a
csopaki kertbarátok elnökét.
Répási Jánosné

 

 

 
 
 
 

Csopak Község Önkormányzata nyílt versenytárgyalás
útján történõ értékesítésre
vagy közös hasznosításra hirdeti meg
a tulajdonát képezõ kivett sporttelep (12.479 m2) és
gyep (rét, 12 977 m2),
összesen 25456 m2 területû 167/2 hrsz-ú ingatlant min.
10 000,- Ft/m2+ÁFA, bruttó 12.000,- Ft induló áron.
A részletes ajánlati felhívás és a pályázati anyag
átvehetõ 2008. 05. 21-tõl
a Polgármesteri Hivatal Mûszaki Irodájában
(8229 Csopak, Petõfi S. u. 2. Tel.: 06 87 446 292/16-os
mellék, e.mail: csopakph@csopak.hu)
A pályázati anyag beadásának határideje:
2008. június 12. 12 óra
Csopak, 2008. május 16.
Ambrus Tibor
polgármester

 
 
 

 

 
 
 
 

HIRDETMÉNY

Csopak Község Önkormányzata a tulajdonában lévõ
Csopak, 1245 helyrajzi számú erdõ övezeti besorolású -,
Csopak, 724/2 helyrajzi számú beépítetlen terület -,
valamint a 477 helyrajzi számú beépítetlen terület
megnevezésû belterületi ingatlanait
értékesítésre meghirdeti.
Érdeklõdni lehet a csopaki Polgármesteri Hivatalban
munkanapokon 8-12 óra között.
Telefon: 06 87 446 292/16-os mellék
e-mail: csopakph@csopak.hu
A megvételre vonatkozó ajánlatokat 2008. június 10-én 12
óráig várjuk. (Polgármesteri Hivatal 8229 Csopak, Petõfi S. u. 2.)
Csopak, 2008. május 16.
Ambrus Tibor
polgármester

 


 

 
 
 

 

 
 
 
 

 

 
 
 
 

Családi kirándulás a Föld-napja alkalmából

Intézményünkben a csopaki Napközi Otthonos Óvodában
a környezeti nevelés a kiemelt feladataink közé tartozik.
Rendszeresen sétálunk, megfigyelünk lakóhelyünkön
,idõnként távolabbi helyeken is.
A szomszédságunkban lévõ Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság
parkjában, tanösvényein óvodásaink már jól eligazodnak.
Folyamatos a kapcsolatunk az Intézet turisztikai szakreferensével.
Versné György Edit rendszeresen eljuttatja hozzánk
az aktuális programok plakátját, a szórólapokat, tájékoztató
füzeteket. Az óvodába érkezõ szülõket így tájékoztatni
tudjuk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén várható
programokról.

alt
2008.április 26-án délelõtt családi kirándulást szerveztünk
Tihanyba ,a Belsõ-tó partjára. Több mint ötvenen voltunk
együtt, az óvoda dolgozói , a szülõk és gyermekeik. A helyszín
a legtöbbünknek ismerõs volt ugyan, de a szakvezetés
alatt odafigyeltünk a részletekre is. Versné György Edit segített
abban, hogy a tájra jellemzõ növény és állatvilágot észrevegyük,
alaposan megfigyeljük.
Két és fél órás családos túránk jó hangulatban, sok-sok élménnyel
gazdagodva telt el.
Szántiné Váradi Zsuzsanna óvodapedagógus

Júniusi programok:  

4. szerda Megemlékezés a trianoni "békediktátumról" a Kultúrházban
18-órakor a Polgári Kör szervezésében.
10.kedd "Környezetvédelmi nap" a
Csopak-Paloznak Horgászegyesület
Sport utcai tanyáján. Egésznapos
program a HE. és az Általános Iskola
szervezésében
14. szombat Csopak Galéria! A
finnországi Luostarinen Éva akvarell
festõ kiállításának megnyitója 18-
órakor. A kiállítás 27-ig látogatható.
20. péntek Néptánc! Csopak Táncegyüttes
a Szt.István-Gizella díszkútnál
19-órakor
21. szombat Kézmûves foglalkozás
gyermekeknek a Plul vízimalom udvarán
17-órától. NABE szervezésében.
"Olaszrizling éjszakája" Jelzõtüzek
a nyitott csopaki pincéknél. Töltsön
egy éjjelt a csopaki borokkal a plakátokon
meghirdetett pincéknél.

26-29-ig Balatoni Hal és Bor Ünnep,
Balatonfüred- Csopak- Paloznak
területén. A csopaki borversenyen
arany-ezüst fokozatot elért borosgazdák
kitelepülése a Fürdõ utcai parkolóba.
A vendéglõk halas ételeket kínálnak.
26.csütörtök Zenekar a Fürdõ utcai
parkolóban 21-23-óráig."Peter &
Pan" gitárduó.
27.péntek Néptánc! A Csopak
Táncegyüttes és a Kaláris Néptánc

együttes a Fürdõ u-i színpadon 19-
órakor
28. szombat Horgászegyesületek
csapat horgászversenye
és csapat
halászléfõzõ verseny a strand keleti
végén.
"Családi Nap" az ORFK Oktatási
Igazgatóság Csopaki Oktatási Központjában
a Nosztori-völgyben szabadidõs
rendezvényt tart, 9-órától,
várják különbözõ programokkal a
családokat.
III. Nordic Walking Olaszrizling túra
a csopaki pincékhez. Start a vasútállomásról
18,30-órakor
Csopak Galéria! Alsóõrsi Föstõcsoport
kiállításának megnyitója 18-
óra. A kiállítás megtekinthetõ július
11-ig.
Zenekar a Fürdõ utcai parkolóban
21-23-ig "Varjú Country"
29. vasárnap Gyermek snecihal fogó
verseny a strandon 8-órától.
Csopaki civilszervezetek halászlé
fõzõ versenye a Fürdõ utcai parkolóban
17-20-óráig. 20-órakor eredményhirdetés,
majd árusítás.
Zenekar a Fürdõ utcai parkolóban
20-23-óráig. Amígó Duó Zenekar
 

 
Halászbokor 2008 májusi száma A teljes szám PDF formátumban
 
 
 
 
 
Az alsóörsi és a csopaki önkormányzatok lapja.
 
 
 
 
 
Felelôs szerkesztô: JUHÁSZ FERENC. Kiadja: Presscomp 2000 Kft. Hirdetéseket magán- személyek, vállakozók, közületek Alsóörsön és Csopakon a polgármesteri hivatalok címén adhatnak fel.

Módosítás dátuma: 2009. február 04. szerda, 07:16
 
IWIWFacebookJP-Bookmark


© 2012 Csopak
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.