Szeptember 14-én 13 órára a Csopak-Paloznak Horgászegyesület vezetősége a Sport utcai horgásztanyájára házi ünnepségre hívta meg a község vezetőit a Sáner János kertbarát Kör vezetőségét, valamint a horgásztanya új létesítményeinek felépítésében kiemelkedő munkát végzett egyesületi tagokat és községi lakosokat. Balassa Lajos horászegyesületi elnök köszöntötte a meghívott vendégeket. Kiemelte, hogy ünneplésre és köszönet kifejezésére szólt a meghívás. Köszönetet mondott Ambrus Tibor Polgármester Úrnak és az Önkormányzat tagjainak az évek során nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért.
Köszönetét fejezte ki a horgásztanya új létesítményeinek felépítésében közreműködőknek, név szerint: Tamás Imrének a szalonnasütő és a tanyaépület lábazatának kivitelezéséért, Répási Jánosnak a kerti kiülő megépítéséért, kiemelte a segítő közreműködők munkájának fontosságát személy szerint Rezgő Erik és Rolandnak a vasipari munkákért, Steinbach Zsoltnak a kerti filagória tetőfedésében végzett munkájáért, Czvizler Tamásnak az asztalos munkákért. Köszönetet mondott Nagy László sporttársunknak az egyesületi emblémával és felirattal díszített egyen pólókért. Bejelentette, hogy a Csopaki Sáner János Kertbarát Kör és a Csopak-Paloznak HE. együttműködési szerződést kíván kötni. Frick Attila a kertbarát kör elnöke hangsúlyozta fontos, hogy a községi civil szervezetek összefogjanak és megismerjék egymás tevékenységét, közös erővel többet tehetünk Csopak községért. A szerződés tervezetét Hideghéthy Csaba HE. titkár olvasta fel a jelenlévőknek. A tervezetben a két civil szervezet kinyilvánítja, hogy közösen vesznek részt a községi rendezvényeken, kölcsönösen képviselik szervezetüket a másik fél közgyűlésén, a kertbarát kör szakemberei tanácsaikkal segítik a horgásztanya növényeinek gondozását, ápolását, a horgászegyesület esetenként a kertbarát kör tagjai részére szabadtéri összejövetel megrendezési lehetőséget biztosít a horgásztanya területén. Ezt követően Balassa Lajos HE. elnök felavatta a horgásztana új létesítményeit, melyekre az építőkre emlékező, névvel ellátott táblát helyeztünk el. Az avatás után Borbély László tanyagondnok és segítői által szabadtűzön készített rostonsülteket fogyasztották el a meghívottak. A kitűnő sültekhez a kertbarát kör tagjai által termelt csopaki borokkal koccintottak a résztvevők. A résztvevők megerősítették, hogy a két civil szervezet együttműködése segíteni fogja a falú közösségének összefogását.
2008.09. 29. Hideghéthy Csaba HE. titkár
{gallery directory=Horgasztanya&vars=values}
|