Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

2009szuretietkek005.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Átadták a felújított könyvtárat

Könyvtár-átadás CsopakonOktóber 09-én délután ünnepi műsor keretében adták át a Csopak Községi felújított könyvtárat az olvasni vágyóknak. Nagy öröm a lakosságnak és a könyvek szeretőinek, hogy egy szépen berendezett és könyvekkel, újságokkal, hangos könyvekkel teli könyvtár teszi lehetővé a csopaki diákoknak és lakosoknak is a könyvek iránti szeretet elmélyítését, tudásuk bővítését.

A műsor szereplőit a könyvtár működéséért felelős lelkes csopaki tanárnő, Palcsák Ildikó konferálta fel. Először az iskola diákjai közül Faa Eszter versét, valamint Leitold Dorottya és Kristály Virág furulya-játékát hallhatták a nézők. Ezután a testvérpár, Pauer Nikolett és Kinga adtak elő verset az idei könyvhét témájában, amely idén a nagyszülőket és így az unokákat állította a központba. A verseket követően a Mihály család Weber: A bűvös vadász című műből játszott egy részletet.

Az előadások mellett köszöntő beszédet mondott Ambrus Tibor polgármester, aki hangsúlyozta, hogy milyen fontos napjainkban a könyv iránti megbecsülés. Sárköziné Sárovits Hajnalka a balatonfüredi Városi Könyvtár vezetője elmondta, hogy Csopak 2008-ban csatlakozott a kistérségi szinten működő mozgó könyvtár mozgalmához, és hangsúlyozta, hogy Csopak milyen sokat áldoz könyvtárának működésére, felújítására és természetesen könyvekkel, folyóiratokkal, CD-kkel, DVD-kkel és hangos könyvekkel való feltöltésére. Megköszönte Ambrus Tibor polgármesternek és Huszár Péterné iskola-igazgatónőnek a könyvtár támogatását.

Palcsák Ildikó emléklapot adott át a Benedek Elek 150 éves évfordulója alkalmából hirdetett rajzpályázaton résztvevőknek, Mesterházy Eriknek, Szabó Donátnak, a közös rajzokért Csajbi Virágnak és Vida Martinának, valamint Vörös Ádámnak és Órás Martinnak. Szintén Benedek Elek íróhoz kapcsolóan totó kitöltési versenyen vehettek részt a diákok. könyvet és oklevelet kapott Pesti Eszter, Kisházi Dávid, Monostori Ákos és Varga Bálint.

Steinhausz György alpolgármester, helytörténész szíven viseli a diákok és lakosok Csopak történetében való jártasságát, ezért is adott több tárgyat és könyvet saját gyűjteményéből, hogy ezzel is segítse őket Csopak történelemének megismerését.

A megnyitó végén Palcsák Ildikó, a könyvtár vezetője egy virágcsokorral köszönte meg Ekkerné Zsuzsának az áldozatos munkáját, akinek köszönhetően a könyvtár megalakult és aki fő támasza és segítője a könyvtár munkatársainak.

 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 02. 11 - 14:50

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete-6.8 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete-0.8 °C

Szélirány

75 °

Szélsebesség

Szélsebesség3.7 m/s

Páratartalom

Páratartalom65.3 %

Légnyomás

Légnyomás1045.7 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség-20.1 mm

Egyéb hírek

Weblap adminisztrátor

Bejelentkezés





Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s