Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

ulti17.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Balatonvin Borlovagrand Jubileumi Ünnepsége
Balatonvin BorlovagrendAz 1984-ben a "Csopak Tája TSZ" elnöke Gubicza Ferenc által alapított borrendre emlékeztek meg Csopakon a Csonkatorony melletti "Millenniumi Parkban" június 27-én délután. Csopak legújabb dísze ez a park, ahol már évekkel ezelőtt elhelyezésre került egy 1818-as "Bálványprés" is, így az ünnepséget is és a jubileumi emléktáblát is itt helyzeték el. A Borvirág Zenekar műsora után a Csopak Táncegyüttes bemutatta a Szatmári és a Dunántúli táncok című táncjátékát, majd Gubizca Ferenc az alapító elnök-nagymester emlékezett vissza a 25-évre. Ezen az ünnepségen Dr. Bakonyi Károly csopaki születésű (1921) európahírű szőlőnemesítő kitüntetésére is sor került. Gyenge egészsége miatt a Zalai Borrend kancellárja Bálint Lajos vette át az oklevelet és a "Borharapót".
Ezután a "Da Bibere Zalai Borrend" nevében Bálint úr emlékszalagot kötött arra a díszzászlóra amit Gubicza Ferenc adott át Ambrus Tibor polgármesternek, aki megerősítette eddigi eltökéltségét, hogy a Csopaki Bornak a hírnevét erősíteni kell és az Önkormányzat eddig és ezután is minden lehetséges módon támogatja a "Csopaki boros programokat"

Ezután következett a májusi Csopak Községi Borverseny legmagasabb díjainak átadása.
A 2009. ÉVI BORVERSENY NAGYDÍJAI
Arany oklevél:
• Kovács Kálmán
2007 évi Olaszrizling
• Kovács Kálmán
2008 évi Sauvignon
• Petrányi Pince
2007 évi Vörös Cuvée

Nagy Arany oklevél:

• Kovács Kálmán
2007 évi Olaszrizling

2009 év Borosgazdája:

• Kovács Kálmán
2008 évi Sauvignon borral

A társadalmi zsűri bírálata alapján a közönség nagydíja Tóth Gyula 2008 évi berekháti Olaszrizling bora.

Csopak község 2009 év bora: Petrányi Pince 2008 évi Sárga Muskotály bora.

Az emlékkő leleplezésével a millenniumi park gazdagodott egy újabb képzőművészeti alkotással. Máté Ernő a Balatonvin Borlovagrend alelnöke, anyagi és szervezői támogatásával készült el a műalkotás Naász Antal Hidegkúti kőfaragó műhelyében.
„A Balatonvin – Csopak Borrend 1984. évi megalakulásának 25 éves jubileumára állítatta a Balatonvin Borlovagrend és Csopak Község Önkormányzata 2009.”

Ezután következett a tiszteletbeli borlovagok avatása. Négy jelölt közül mindenki letudta tenni a ceremóniamester által kívánt feltételeket. Így a tagok sorába került Bende Richárd borkereskedő, Bozóki József borbarát, Rezgő Jenő borbarát csopaki lokálpatrióta és Dr. Rédey Ákos professzor a Pannon Egyetem rektora.

Ezután amíg az eső el nem kezdett esni a Borvirág Zenekar szórakoztatta a jelenlévőket.

St. GY.


 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 05. 17 - 22:00

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete10.6 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete14.2 °C

Szélirány

297 °

Szélsebesség

Szélsebesség1.8 m/s

Páratartalom

Páratartalom41.4 %

Légnyomás

Légnyomás1023.6 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség115.7 mm


Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s