Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

Tamas11.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Halászléfőző verseny a strandon
Halászléfőzők CsopakonAz idei verseny is egyedi volt, hiszen a négy csapat háromféle halételt készített. Volt tárkonyos-kapros-tejfölös halleves, "korhely halászlé" és kettő hagyományos. A zsűri e kevés "mintából" úgy döntött, hogy a hagyományos halászlét előnybe részesítette.
Dobó József a zsűri elnöke javasolta, hogy az egyéb finomságokat külön kategóriában kell indítani a jövőben. Segítségére voltak még a zsűriben: özv. Juhász Istvánné a NABE tagja és Szopkóné Saly Ágota a Csopak Településért Közalapítvány elnöke.
A halászléhez a halat a Nagyberki Tógazda Zrt. adta Dr. Németh István elnök-vezérigazgató jóvoltából, Tölg László közreműködésével.
A zsűri döntése alapján:
I. helyezést érte el a Balatoni Horgász Egyesület csapata hagyományos halászlével.
II. helyen a Bakony-Balaton Horgász Szövetség "3 Grácia" nevű csapata végzett a tárkonyos hallevessel.
III. helyre a Csopak -Paloznaki Horgász Egyesület került a "korhely halászlé" citromos savanykás ételével.

Steinhausz György



 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 05. 17 - 22:00

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete10.6 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete14.2 °C

Szélirány

297 °

Szélsebesség

Szélsebesség1.8 m/s

Páratartalom

Páratartalom41.4 %

Légnyomás

Légnyomás1023.6 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség115.7 mm


Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s