Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

Tamas3.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Baráti társaságok kiváló halászlevei

Csopak Napok Halászlé főző versenyA 2010-es Csopak Napok záró rendezvénye a halászléfőző verseny volt. Az öt csapat szívét-lelkét "belefőzte" a halászlébe, hogy idén ők és a csapatvezető vihessék haza a Csopaki Halászlékirály vagy királynő címet.

Öt csapat nevezett be:

A "Csopaki Díszpontyok" Balogh Balázs, Dobos Tamás, Steinhausz Gábor és Szabó Róbert.

A "HORKER" csapat tagjai Albrecht Ferenc, Bozóki Ferenc, épási János és Vörös Emil voltak.

A Nyugdíjasok Csapatában Guáth Imréné, Márvány Lajosné, Nagy Imréné és Rumi Ernőné főztek.

A "Sóstódombi Lányok és Fiúk" csapata Kis Zoltánból, Tűhegyi Juditból és Varga Györgyből és családjukból állt. Az ötödik csapat neve "Tóni és Laci Halai" volt, tagjai: Nagy László, Sili Antal és Sili Antalné.

Délután négy órakor kezdtek főzni a csapatok nagy közönség érdeklődés kíséretében. Este hét órakor ült asztalhoz a zsűri, és kezdték el a kóstolást és pontozást háttal a főzőknek, hogy véletlenül se tudják meg, hogy melyik főzőktől hozzák a kóstolót.

Ambrus Tibor, Némethné Part Klára és Dobó József zsűrizte a balatoni és dunai halászleveket.

Ezután már a közönség is hozzájutott a közel 300 adag halászléhez.

Dobó József zsűri elnök értékelése után kezdődött a díjkiosztás. A legtöbb pontot a "Nyugdíjasok Csapata" nyerte el, így a "Halászlé Királynő" kitüntető címet - melyet egy évig használhat - a csapat vezetője Nagy Imréné Marika vehette át.

Második helyen végzett a "HORKER" (horgászok és kertbarátok) csapata az oklevelet Albrecht Ferenc csapatkapitány vette át.

A harmadik helyet a zsűri a "Sóstódombi lányok és fiúk " csapatának ítélte oda a Dunai Halászlevüket értékelve.Varga György csapatvezető vette át az erről szóló oklevelet.

Mindegyik csapat kapott emléklapot és ajándék csomagot. A csomagban a most megjelent Csopak könyv és a borosgazdák által felajánlott palack bor volt. (Petrányi-Jásdi-Tamás-Varga-Tóth Pincészet)

Az elfogyasztott halászlevek után még végig látogatta búcsúzóul a vendég sereg a Csopak Napok boros pavilonjait.

 

St. Gy.

 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 05. 17 - 21:50

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete10.8 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete14.2 °C

Szélirány

307 °

Szélsebesség

Szélsebesség1.6 m/s

Páratartalom

Páratartalom41.2 %

Légnyomás

Légnyomás1023.8 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség115.7 mm


Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s