Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

nepekkonyhaja001.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
A Csopak Napok nyitónapja

Csopak NapokAugusztus 18-án szerdán megnyitott a Csopak Napok. Az 1977 óta hagyományos rendezvény minden évben sok érdeklődőt vonz. Az esti programok változatos műsorokkal szórakoztattak minden korosztályt.

Este hét órakor Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara nyitotta meg a rendezvényt. Ezután egy igazi kuriózum, "A csopaki bor himnuszának" ősbemutatóját hallgathatták meg a vendégek. A zeneművet Balázs Árpád Erkel Ferenc-díjas zeneszerző komponálta Dr. Pécsvárady László "Borok bora" című versére. Az új szerzeményt a Paloznaki Kórus és a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekar közösen adták elő nagy sikert aratva. Steinhausz György alpolgármester köszöntötte a több száz fő érdeklődőt, és hivatalosan is megnyitotta a Csopak Napokat. Az este további részében a tánc került a főszerepbe. Először a Csopak Táncegyüttes műsorát láthatták, majd a győri-debreceni Hip-Hop Táncszínház előadását csodálhatták meg a nézők. A táncosokat követően a svédországi Esklistunából, magyar testvérvárosunkból érkező új formáció, a 4 svéd producerből álló Magnificent nevű zenekar koncertjén szórakozhattak fiatalok és idősebbek egyaránt.

 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 02. 11 - 14:40

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete-6.7 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete-0.8 °C

Szélirány

73 °

Szélsebesség

Szélsebesség3.1 m/s

Páratartalom

Páratartalom64.8 %

Légnyomás

Légnyomás1046.2 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség-20.1 mm

Egyéb hírek

Weblap adminisztrátor

Bejelentkezés





Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s