Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

testv_csop.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Megnyílt a Csopaki Művésztelep kiállítása

Csopak Galéria Csopaki MűvésztelepAugusztus 7-én nyitotta meg - immáron nyolcadszor - Ambrus Tibor polgármester a Csopaki Művésztelep fiatal alkotóinak kiállítását. Megnyitójában kiemelte, hogy a Baska-Rényi művészházaspár - Baska József és Rényi Katalin - "Csopakért Érdemérem" tulajdonosai 13 év óta minden nyáron Csopakra szerveznek művész tábort fiatal képzőművész tanulóiknak.

Ma már gyermekeik Baska Barbara és Balázs, mint "tanárok" oktatják a rajzolni, festeni, montázsokat készíteni szerető fiatalokat. Idén tizennyolc hallgatójuk volt, ebből 12-en Budapestről, 2-en Dunaújvárosból, 1 fő Etyekről, 2 hallgató Miskolcról, és 1 kislány Pécsről jött el hozzánk. A Baska Család mellett egy új tanár is volt idén. Pécsi Lóránt évekig hallgatója volt a Csopaki Művésztelepnek is.

A polgármester úr megnyitójában méltatta a Baska Család érdemeit és főleg azt, hogy ezt a nívós iskolát nyaranta Csopakra hozzák. Gratulált a kiállító fiataloknak művészeti és alkotni tudásban való fejlődésük látványos előmenetelében. Biztatva őket, hogy tanulják meg a "szakmát" az idősebbektől és alakítsák ki saját koncepciójukat lelki beállítottságuk szerint, egyénileg! Nem utolsó sorban azt is elemezte Ambrus Tibor, hogy ez a Művésztelep minden évben újabb és újabb fiatal szívébe oltja bele Csopak iránti szerettet.

A Baska Család kérésére Steinhausz György alpolgármester a Csopak Galéria vezetője elmondta Paul Verlaine "Holdfény" és Edgar Allan Poe "Külön"című verseit. A képzőművészet és a líra után a muzsika hangjaiban is gyönyörködhetett a megnyitó közönsége a Mihály Család jóvoltából. Csellón Mihály Csaba az édesapa hegedűn Kristóf és zongorán Regina ikergyermekei játszottak.

A kiállítás augusztus 18-ig látogatható díjmentesen hétfő kivételével naponta 10-13 és 17-20 óráig.

St.Gy.

 

 

 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 05. 17 - 21:40

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete10.9 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete14.3 °C

Szélirány

286 °

Szélsebesség

Szélsebesség1.7 m/s

Páratartalom

Páratartalom40.8 %

Légnyomás

Légnyomás1023.8 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség115.7 mm


Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s