Csopak honlapja
csopaki-borokhoz

Véletlen kép

2009mienkastrand019.jpg
E-Bridges Live Support Skype-on
Ének a csopaki strandon

Csopak Hangja III. Karaoke versenyCsütörtök este tartották a Csopak Hangja III. Karaoke verseny 2. elődöntőjét a strandi napozómólón. A borongós idő ellenére szép számmal gyűltek össze a nézők és jelentkezők.

Több száz fős közönség kísérte figyelemmel a karaokeversenyzők előadásait, énekeit. A hangulat fokozásához a korábbiakhoz hasonlóan a győri Jolly Joker Együttes járult hozzá. Az összesen 19 jelentkező között voltak fiatalok és idősebbek, új éneklők és régi, rutinos dalolók is. A zsűri elnöke Herczegh Mihály, a Rulett Együttes egykori énekes volt, további zsűritagok pedig Burján Eszter rendezvény- és fesztiválszervező és Dávid Roland Rotter-díjas énekes, zeneszerző. Nagyszerű előadásokat halhatott a közönség, akik heves tapsviharral hálálták meg a produkciókat. A vidám este zárásaként az eredményhirdetés következett.  A zsűri értékelése szerint Hegyi Ferenc taksonyi fiatalember jutott tovább az augusztus 19-ei döntőbe. A közönség nem tudott dönteni, holt verseny alakult ki, így ők két főt a budapesti Bebők Mihályt és a Veresegyházról érkezett Papp Attilát szavazták be a végső megmérettetésre.
A következő elődöntő a jövő hétvégi Csopakabana keretében, ezúttal vasárnap este 20 órától lesz a strandi napozó mólón.

 

Csopaki időjárás

Az adatok időpontja

Az adatok időpontja2012. 02. 11 - 11:10

Levegő hőmérséklete

Levegő hőmérséklete-6.9 °C

Víz hőmérséklete

Víz hőmérséklete-0.9 °C

Szélirány

41 °

Szélsebesség

Szélsebesség4.9 m/s

Páratartalom

Páratartalom61.0 %

Légnyomás

Légnyomás1051.2 hPa

Csapadék az utóbbi 10 percben

Csapadék az utóbbi 10 percben0.0 mm

Összes csapadék mennyiség

Összes csapadék mennyiség-20.1 mm

Egyéb hírek

Weblap adminisztrátor

Bejelentkezés





Webmarketing Webdizajn �Šs programoz��s