Csopaki majálisSokan gyűltek össze a Csonkatoronynál, és kezükben egy-egy lufival sétáltak a résztvevők a majális helyszínére, a sportpályához. A sétát az Ajkai Bányász Fúvószenekar és a mazsorett-lányok vezették, felhívva mindenki figyelmét a kezdődő rendezvényre.
A sportpályán mindenki összeállt egy közös fotó kedvéért, amit egy fotós a magasból készített a falu apraja-nagyjáról, miközben a lufikkal integettek. A vidám fényképezés résztvevői étel- és italjegyet kaptak, amelyet lángosra, virslire valamint sörre vagy üdítőre válthattak be az óvodai, iskolai és civil szervezetek segítőinél. A gyerekek már alig várták, hogy használatba vegyék az új játszóteret, amelyet a rendezvény keretében Ambrus Tibor polgármester úr egy kisfiú segítségével avatott fel. A játszótér a Komplex falumegújítás pályázat keretében valósult meg. A sok-sok új játékkal felszerelt játszótér mellett készültek a szervezők gyermek és családi vetélkedőkkel, játszóházzal, és felállították a májusfát is. A focikedvelők pedig részt vehettek az Apák-fiúk barátságos meccsen. A fúvószenekar és mazsorett műsor után az óvodások, a Kid Rock and Roll táncosai és a Csopak Táncegyüttes szórakoztatta a vendégeket. A táncosokat az aszófői Dallamvilág musicalcsoport Nosztalgia Parádé című fergeteges előadása követte, amelyben a lányok retro slágereket énekeltek, felidézve a régmúlt időket. Az estet a Roll Skate Boggie együttes táncra perdítő számokkal utcabállal zárta.