Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapján, néhány gondolat a karácsonyi várakozáshoz.

„Várj ember szíve készen..”

Református ádventi ének.

Kívánom mindannyijuknak Tisztelt Olvasók, hogy legyen békés és boldog karácsonyuk. Találja Önöket gészségben és jó reménységben minden iránt, ami emberi és isteni az ünnep. A címként választott és gyakran énekelt református énekünk egyetlen sora eligazít minket az Ádventtel kapcsolatban.

„Várj ember..” Várni legalább annyira jó, mint amennyire terhes. Várni akkor jó, ha az ember reménykedhet a beteljesülésben. De nagyon rossz és félelmes, ha várakozásunk tárgya bizonytalan és kétséges. Jó várni szeretteinket az ünnepre, jó készülődni, jó szép asztalt teríteni, de mindennél rosszabb ha késik a vendég, nincs hír a késés okáról.

A mi vendégünk már megérkezett. Adventus: a szó nem várakozást, hanem érkezést jelent. A profán római nyelvhasználat ezzel konstatálta küldemények és maga az uralkodó megérkezését valamely provinciába. Itt van, eljött.

Én úgy gondolom, hogy ma ez a „várni” kifejezés inkább arra utal, hogy várunk az Istentől valamit. Valamit, ami az ajándékokban nincs meg. Valamit, ami az egyre növekvő karácsony előtti bevásárlási rohamokkal nem mérhető. Valamit, amit csak a kész emberi szív fogadhat be.

Egy német teológus néhány hete azt nyilatkozta, hogy mindaz, ami ma a „művelt nyugaton” karácsony címén folyik, annak nem sok köze van az ünnephez. Tényleg, ha összevetnénk az evangéliumok beszámolóit és mondjuk a veszprémi Kossuth utca aranyvasárnapi forgatagát, nem sok hasonlóságot találhatnánk.

Szinte egyidőben jelent meg a fenti országban egy másik statisztika is. Az emberek 80%-a fontosnak tartja az egyházak üzenetét, hasznosnak társadalmi tevékenységét. Van némi ellentmondás a két nyilatkozatban.

Az, aki „kész szívvel” tudja énekelni és várni az ünnepet, annak nincs ellentmondás a fenti megállapításokban. Érzi,hogy nem teljes és egész az élet pusztán az emberi kéz munkájával és múlandó csodáival. Kell valaki, aki kikezdhetetlen példát és célt ad téren és időn túl.

„Mikor jelek lepik el a mennyet, Álmunkból kelni itt az óra már..”

A jelek érzékelhetők. A jelek kopognak, dörömbölnek a XXI század hajnalán. Embertelenség és igazságtalanság, meghasadó életevidenciák, sorvadó szolidaritás, individualizáció, sorolják az okosok a síránkozók és a műveltek.

Én csak annyit tudok mondani és kívánni Önöknek:

„Várj ember szíve készen,

Mert jő a hős az Úr.

Fényt éltet hozva jő,

Megtört az ősi átok,

Kit vágyakozva vártok,

Betér hozzátok Ő.”

Tislér Géza lelkész